A Sharp, a napenergia nagy úttörője – érdekes kitekintés a nagyvilágba

Fontosnak tartom egy olyan rovat vezetését ezen a blogon belül, ahol mindennapi érdekességekről írunk mindazoknak, akik valamilyen oknál fogva ide tévednek, pontosan erre az oldalra. Hiszen ez nem egy egysíkú, kizárólag a hallássérültek orvosi tényállásaival foglalkozó oldal, hanem sokkal inkább egy ismeretterjesztő és mindennapi témákat érintő weblap, amit remélem, hogy sokan forgatnak a szabad perceikben pusztán azért, mert érdekes. Éppen ezért mára is egy olyan témát választottam, aminek a hallássérültekhez pontosan ugyanannyi köze van, mint egy hétköznapi, hallásában nem károsult embernek. A Sharp, a napenergia nagy úttörője – ez a mai témánk, amit hoztam magammal.

Tudnátok felsorolni a napenergia iparágában fontos szereplőket, nagy márkákat? Hát én sem tudtam volna, mivel nem voltam (és nem is vagyok) jártas ebben a témakörben. Azonban a napelempalyazatok.hu weboldalon találtam pár olyan cikket, ami mégis közelebb hozott ehhez az ügyhöz és mivel érdekesnek találtam a fejlődéstörténetet benne, ezért gondoltam, hogy itt is megosztom.

Az egyik ilyen cikknek volt a már említett mondat az elején: A Sharp, a napenergia nagy úttörője. Hogy miért és hogyan? Az mind-mind kiderül ebből az érdekes leírásból a napelempalyazatok.hu oldalon. Képzeljétek el, hogy ez az egész Sharp sztori egészen 1912-ig nyúlik vissza, amikor 3 alkalmazottal megalakult ez a vállalat a japán Tokió városában. A cég a nevét egy találmányukról, az öntöltő ceruzáról kapta. A napenergiával való szoros kötelék az 1960-as években alakult ki, amikortól kezdve ugyanis már napelemeket gyártottak a 63-as évtől kezdődően. Ez azt jelenti, hogy jó sok évvel hamarabb nekiláttak már a napelemek gyártásának, mint bármelyik másik cég ezen a piacon. Ez egy olyan elképesztő előny, amivel senki más nem büszkélkedhet el ezen a területen.

Külön érdekes dolog, hogy nagyon sok helyen az általuk fellőtt napelemek köröznek az űrben már 1976 óta! Atya ég, itthon meg még mi volt akkor… Szóval ha egy igazán megbízható márkát szeretnétek választani a napelemes fejlesztést illetően, akkor teljes joggal lehet azt kijelenteni, hogy A Sharp, a napenergia nagy úttörője volt és a mai napig is az maradt. Ha nem hisztek nekem, akkor olvassátok el magatok a szakértői oldalt, a napelempalyazatok.hu-t és annak cikkeit a témában, hiszen ők velem ellentétben tényleg értenek hozzá – akár még a házatok felmérését is elvégzik, ha napelemek telepítésére adnátok a fejeteket.