Kiskoromtól kezdve szervező típus voltam, így senkit nem lepett meg, hogy párommal, ahogyan lehetett, megcsináltuk közös vállalkozásunkat is. Az üzletünk szépen ívelt felfelé, és egy idő után szükségesnek láttuk egy-két céges autó beszerzését is, viszont újat nem feltétlenül akartunk vásárolni a jelenlegi autóárak mellett – a lízinget nekünk találták ki, a megfelelő ezzel foglalkozó cég megtalálásához pedig egy barátunk segítségét kértük a Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesületétől. Ő első sorban az operatív lízing kötését vagy más néven tartós bérletet javasolta, mégpedig a http://www.flottakezeles.hu/-nál.
Elmondta, hogy operatív lízingnél a szerződés végén az autó a bérbeadó tulajdonában marad és jóval kevesebb kockázattal jár mint a nyílt végű lízing kötése. A díja leírható költségként, így visszaigényelhető rá az ÁFA is és nem pénzügyi tevékenységnek minősül, ráadásul az operatív lízingnél a havidíj olyan szolgáltatásokat is tartalmaz, amelyeket más szerződések nem, így a bérlő sok szempontból mégis többet kaphat a pénzéért. A nyílt végű lízingnél ráadásul fennáll annak esélye is, hogy amennyiben az autó nem marad a bérbeadónál, hanem kedvező áron kerül el tőle és a szerződés gyanús, a NAV kezelheti akár úgy is, hogy a vásárló az adó megfizetését akarta elkerülni és kedvező áron akart hozzájutni egy autóhoz – ez pedig a későbbiekben számos problémát okozhat.
A magunk részéről mi megfogadtuk barátunk tanácsát minden szempontból és azt kell mondjam, hogy remek döntésnek bizonyult! Azóta mi is mindenkinek a http://www.flottakezeles.hu/-t ajánljuk mindenkinek, ha hasonló szolgáltatásokra van szüksége, mert a tankoláson kívül jóformán semmilyen teendőnk nem akad a tőlük bérelt autóval…