"Én akkor is a szememet használom, amikor mások a fülüket. Amit ők hallanak, azt én leolvasom a szájakról." Bonnie Poitras. Tucker

A szájról olvasásra akkor van szükség, amikor a hallás gátolt vagy sérült. A hallási sérülés lehet részleges vagy teljes. A teljes hallási sérültek a siketek. A részleges sérültek a nagyothallók, akiknek van ugyan hallásuk, de ez olyan alacsony fokú, hogy a normális hangos beszédet azzal felfogni nem tudják, a beszéd megértésére nem elégséges.

Hallássérülteknél a leolvasás elengedhetetlen szükségesség, nagyothallóknál a hallás kiegészítésére, a siketeknél a hallás pótlására hivatott.
Minél nagyobb mértékben csökkent a hallás, az illető annál nagyobb mértékben kénytelen igénybe venni, annál fokozottabban kell, hogy kiművelje vizuális készségeit. Hosszadalmas komoly munkát igénylő feladat ez, azonban, hogy eredménye nem marad el, azt számos adat bizonyítja.
Gyakran felmerülő kérdés, hogy gátolja-e a szájról olvasás gyakorlása a maradványhallás fejlesztését?
A tapasztalatok azt igazolják, hogy nem gátolja! A szájról olvasás tanítása, gyakorlása nem a hang kiiktatásával, hanem annak igénybe vételével történik. Nem szabad sem a szájról olvasást, sem a jelnyelvet mindenek fölé helyezni! Ettől a véglettől óvakodjunk!
Nagyon fontos feladat a meglévő hallásmaradvány ápolása, funkcióban tartása, sőt annak csiszolása, fejlesztése. Mindent meg kell tenni a hallás megóvása céljából. Ahol azonban erre nincs mód vagy remény, amikor a hallás fokozatos romlása meg nem állítható, a még meglévő hallást fel lehet (fel is kell) használni a szájról olvasás megtanításánál.
A szájról olvasást el kell kezdeni a még halló emberrel, és nem szabad megvárni, amíg a hallása teljesen hasznavehetetlenné válik. Ugyanis számolnunk kell a hallásnak olyan fokú romlásával is, hogy az nem a beszédmegértést, de a leolvasás tanulását sem lesz képes szolgálni.